71 éve adták át a Kossuth hidat

1946. január 18-án adták át a Kossuth és a Batthyány teret összekötő hidat, amely akkor az egyetlen állandó összeköttetést jelentette a főváros két része között.

Budapest ostroma során a német csapatok az összes Duna-hidat felrobbantották, ami komoly közlekedési, ellátási és logisztikai akadályt jelentett. A szovjet Vörös Hadsereg a front átvonulása után három hadihidat épített, amelyet 1945 áprilisában átadtak a fővárosnak, és két pontonhidat is felállítottak. A tél közeledtével azonban égető kérdéssé vált egy, a jeges árnak is ellenálló híd felépítése, mivel a többi építmény erre alkalmatlan volt, s újból megszakadt volna a két városrész közötti állandó összeköttetés. Ezért az 1945. április 19-i kormányülés döntést hozott arról, hogy a Batthyány és a Kossuth tér között egy legalább félállandó hidat kell létrehozni. A helyszín kijelölésénél fontos szempont volt a központi fekvés mellett az is, hogy itt nem akadályozták roncsok az építkezést, illetve mindaddig fennállhatott, amíg a többi hidat újjá nem építik.

A híd tervezését Mistéth Endrére, a „Manci” híd tervezőjére és Hilvert Elekre bízták, akik eredetileg egy hét nyílásos fahidat terveztek, de a körülmények és lehetőségek hatására menet közben egy kilenc nyílásos, vegyes fa-acél szerkezetű híd épült fel. A híd építőanyagát a főváros romjai adták, de fémgyűjtést is rendeztek, amelynek következtében például más hidak szerkezeteit, a zalai olajkutak elemeit, illetve páncélosok roncsait is beépítették. Az acélszerkezetet a Weiss Manfréd Rt., valamint a Győri Vagongyár készítette. Faanyagért feláldozták a Duna-parti uszodák faszerkezetét is.

Az építkezésbe a honvédség is bekapcsolódott. 1946 januárjában a Műszaki Hadosztály keretében már naponta 600 fő dolgozott a hídon. Az építkezésre számítások szerint összesen 2 200 000 munkaórát fordítottak, amelyből a Műszaki Hadosztály 112 000 munkaórát teljesített. A szakadatlan és megfeszített munkának köszönhetően a híd pont abban a kritikus időben készült el, amikor a jégzajlás miatt az összes ideiglenes híd használhatatlanná vált a fővárosban. 1946. január 6-án emelték be az utolsó nyílás vasszerkezetét, és január 16-án a gyalogosok már birtokba vehették a hidat. A gépjárműforgalomnak két nappal később, Tildy Zoltán miniszterelnök és Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter jelenlétében tartott ünnepélyes avatás keretében adták át. A dátum szimbolikus volt: egy évvel korábban ezen a napon robbantották fel a német csapatok az utolsó két ép budapesti Duna-hidat, a Lánchidat és az Erzsébet hidat.

A hídfőkhöz hurokvágányokkal három-három villamos vonalat vezettek mindkét oldalon. A pesti oldalon így csatlakozott a 6-os és 2-es villamos is, a Bajcsy-Zsilinszky út és Kossuth tér között pedig ingajáratot létesítettek. Az elkészült hídon a Beszkárt (BSZKRT: Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársaság) autóbusz-közlekedést is indított.

Megnyitáskor a forgalmi rendet oly módon szabályozták, hogy reggel 7 és 8 óra között csak gyalogosok használhatták. A járművek megengedett legnagyobb sebessége 10 km/óra volt, a 15 tonnánál nehezebb járművek csak külön miniszteri engedéllyel hajthattak fel a hídra. A járművek a pesti oldalon csak az Alkotmány utcán és a Kossuth téren keresztül sorakozhattak fel, míg a Budáról érkező forgalmat az Akadémia, a Nádor, a Vécsey és a Báthory utcán vezették el.

Egy korabeli vizsgálat adatai alapján 1946-ban reggel 7 és este 9 óra között naponta átlagosan 8 540 gépjármű és 106 344 gyalogos, 1947-ben 10 807 gépjármű és 85 738 gyalogos haladt át a hídon, így a legnagyobb forgalmú híd volt a fővárosban.

A híd építése során a pesti hídfőnél található, az ostrom alatt súlyosan megrongálódott Andrássy-szobrot is eltávolították. A hídnak és építésének Háy Gyula Az élet hídja című drámájával állított irodalmi emléket.


Feltöltve - 2017-01-18 11:10:00.
Kategória: HÍREK