90 éves a MÁK-palota!

1928. február 1-jén adták át a Málnai Béla által tervezett épületet. A Magyar Állami Kőszénbánya Részvénytársaság Nyugdíjintézete Kossuth Lajos téri bérházának tervezése az építész egyik legnagyobb szabású feladata volt. A megbízást zártkörű pályázaton nyerte el, a munkálatokat 1927. március 14-én kezdték meg. Az épület eredetileg egy emelettel magasabb lett volna, de a hatóságok nem engedélyezték, hogy az Igazságügyi Palota párkányzata fölé magasodjon. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa Hültl Dezső fővárosi építész javaslatait figyelembe véve határozta meg az épület arányait, az emeletek számát, a párkányok, rizalitok elhelyezkedését.

Forrás: Bencze-Kovács György

Az ötemeletes, három belső udvaros neobarokk épület architektúrája tökéletesen alkalmazkodik a tér miliőjéhez, és nem nyomja el sem az Igazságügyi Palotát, sem az Országház épületét, sem pedig az előtte elhelyezni szándékozott Kossuth-szobrot. A ház sajátossága, hogy nincsenek folyósok, a lakásokba a lépcsőházból nyíló bejáratokon keresztül lehet belépni. Az épületet a legmodernebb gépészeti megoldásokkal látták el. Említésre méltó az épület nagyszabású előcsarnoka, valamint a Jungfer Gyula által készített díszes kovácsoltvas kapuja. A ház homlokzatán látható szobrokat Beck Ö. Fülöp és Petri Lajos készítette. A ház felső két emeletén Gröbel János panziója fogadta a vendégeket, és több más vállalat irodája is működött itt.

Már az építkezésnél figyelembe vették, hogy a térre néző oldalon egy kétemeletes kávéházat akartak létesíteni, de kezdetben nem akadt megfelelő bérlő, ezért a helyiségekbe a Bauxit Rt. irodái kerültek. Később, az épület bejáratától jobbra kezdte meg működését 1933-ban az első kisebb, Kozma Lajos által tervezett Elysée kávéház, amely bebizonyította, hogy a térre néző oldal kiválóan alkalmas kávéházi terasz működtetésére. Miután a Bauxit Rt. átköltözött saját palotájába, 1938-ban lehetőség nyílt Málnai Béla tervei alapján az épület bal oldalán a kávéház további bővítésére, így már a teljes utcafronton szolgálhatták ki a vendégeket. A kávéházban külön bridzsterem is működött, esténként pedig dzsesszzenére lehetett táncolni.

Forrás: Bencze-Kovács György

A háború után az Elysée helyén előbb az Országház Étterem, majd átépítés után 1966-ban a Szófia étterem nyílt meg, illetve a Coopturist és a Hungária Biztosító működött itt. Ma az épület földszintjén bankfiókot találunk, illetve több évtized után újra megnyitotta kapuit az Elysée kávéház a felújított Kossuth téren.

A Nemzet Főtere Krónika című, előkészületben lévő kiadványunkból részletesen is megismerhető lesz a Kossuth tér épületeinek, kávézóinak története.

Feltöltve - 2018-02-01 08:00:00.
Kategória: HÍREK