Az építőmester emlékére

Az Országház tervezője és építésvezetője nem élhette meg fő művének befejezését, mivel az átadás előtt pár héttel, 1902. augusztus 31-én elhunyt.

Steindl Imre 1839. október 20-án született Pesten. A budai Műegyetemen, majd a bécsi képzőművészeti akadémián folytatott tanulmányokat, de emellett a kőművesmesterséget is elsajátította. 1869-ben mint helyettes tanár működött a budai Műegyetemen, majd egy év múlva kinevezték a középkori építészet szerkezettani és műtörténeti tanszékére nyilvános rendes tanárnak. A berlini parlament tervpályázatán elismerést aratott művével. A budapesti váci utcai új városháza építésének pályázatán ugyancsak a második díjat nyerte el gótikus tervével, az épület végül mégis az ő elképzelései alapján készült el. A régi Műegyetemnek – ma az ELTE Bölcsészettudományi Karának – a főépülete is az ő alkotása. Az építészet mellett korának egyik legnevesebb műemlék-restaurátora volt; nevéhez fűződik többek között a vajdahunyadi vár, a szegedi ferences, a bártfai és az iglói templom, továbbá a kassai székesegyház restaurálása.

Steindl művészetének csúcsa az új Országház épülete, amely a budapesti városkép legmarkánsabb eleme lett, s amelyen számos új építészeti megoldást is alkalmazott. Több neves építőművészünkhöz hasonlóan azonban Steindl Imre sem érhette meg művének végső befejezését és rendeltetésszerű használatbavételét: öt héttel a képviselőház első országházi ülése előtt elhunyt. Ekkor már közel két éve betegen dolgozott az Országház számára egyik legkedvesebb részén, a belső díszítéseken és színezéseken. 1900-ban, a legnagyobb munka hevében ugyanis az Országház építési irodájában agyvérzés érte. Ezt követően meggyengülve bár, de folytatta a munkát. Egykori kollégája, Ney Béla szerint mindennap megjelent a már szinte kész palotában, hogy nyomon kövesse, egyben sürgesse a munka befejezését. Utoljára 1902 nyarán járt az épületben, mivel a halála előtti utolsó hónapokat egy grazi szanatóriumban, majd a sikertelen gyógykezelés után hazatérve svábhegyi nyaralójában töltötte. Itt érte a halál, 1902. augusztus 31-én.

Az országos napilapok és művészeti szaklapok hosszas nekrológokban búcsúztak a magyar építőművészet ikonná nemesedett mesterétől. E nekrológok kivétel nélkül rámutattak Steindl életének ama tragikus epilógusára, hogy nem láthatta befejezetten műszaki tudásának, tehetségének és művészi látomásának végső, legfőbb produktumát. 1904-ben, az Országház belső és egyben befejező munkálatainak végeztével a két Ház vezetése, Steindl munkatársai és tisztelői talán ettől a gondolattól is vezérelve igyekeztek e tragikumot az utókor elismerése által feloldani. Ezért 1904. május 29-én az Országház-építési Végrehajtó Bizottság ünnepélyes keretek között elhelyezte Stróbl Alajos Steindl-szobrát a főlépcsőház márványfalába süllyesztve.

Forrás: Bencze-Kovács György, Országgyűlés Hivatala

Az ünnepségen – melyen többek között megjelent Steindl Imre családján és egykori kollégáin kívül az Országgyűlés vezetése és a kormány több tagja, az MTA elnöke, valamint a Műegyetem teljes tanári kara is – a szoborral szemközti falon a Magyar Mérnök és Építészegyesület is elhelyezte emléktábláját a következő szöveggel: „Steindl Imre építésznek, az országháza mesterének – A Magyar Mérnök és Építészegyesület, 1904”. Az ünnepélyen Hieronymi Károly miniszter, az építészegylet elnöke és az Országház építését előkészítő egykori országos bizottság tagja a következő szavakkal indokolta Steindl Imre emlékének ércbe öntését: „Egy építő-művész, aki egy ilyen állandó alkotást képes emelni, az épp oly kegyeletteljes megemlékezésben részesítendő, mint a hadvezérek és tudósok. De a kegyeletének szánt eme jelek eltörpülnek amellett a nagy emlékmű mellett, melyet nemzetének s magának emelt akkor, amidőn e palotát felépítette.”

Steindlt egykori kortársai, pályatársai évtizedek múltán sem feledték el. Mérnöki és alkotói nagyságát az utókor számára példaként kívánták állítani, ezért 1927-ben, halálának 25. évfordulóján emlékkonferenciát szerveztek az Országházban. „Ha emlékét keresik, tekintsenek körül a Kossuth Lajos-téren, lépjenek be az Országház épületébe és meg fogják tudni, ki volt Steindl Imre.” E szavakkal nyitotta meg a konferenciát Foerk Ernő, Steindl Imre egykori munkatársa, az Országház építészirodájának tagja. A további beszédekből – melyeket egykori pályatársai, valamint az utókor tiszteletét tolmácsolva számos művészeti és állami intézmény képviselője mondott – kitűnik, hogy az Országház és annak alkotója már rövid két évtized alatt a nemzeti öntudat, egyben pedig a művészi tökéletesség és harmónia örök érvényű szimbólumaivá váltak. A korábbi vádak, kritikák ekkorra már elhalkultak, helyüket az elismerés vette át. Steindl Imre bekerült a magyar művészet panteonjába. Az emlékkonferencia záró szónokai között Neuschloss-Knüsli Kornél, a Magyar Képzőművészek Egyesülete nevében mindezt összegezve emlékezett meg a magyar országgyűlés állandó épületének, egyben az „ezeréves magyar alkotmány templomának” tervezőjéről:

„Nemzeti életünk romokban hever, de a törvényhozás e felséges hajléka, melynek minden ékességét ő adta, rendületlenül áll, mint a magyar nemzet palládiuma. Az emberi dicsőség homályba veszhet, de a művészet örökéletű. Steindl Imre bevonult a művészet panteonjába és onnan hirdeti örök diadalát.”

Feltöltve - 2016-08-31 09:28:00.
Kategória: HÍREK