Harmadik ülés, páratlan egyetértés

A 2017-es őszi ülésszak harmadik ülésén a pártok kivételes kompromisszummal fogadták el a „közterületen való szemetelés szabályozásáról” szóló törvényjavaslatot.

Forrás: Bencze-Kovács György, Országgyűlés Hivatala

A november 23-án megtartott Demokráciajátékon a szegedi Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium adta a kormánypártot (Ősz-Ülők Társasága), koalíciós partnere pedig a budapesti Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Középiskola és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola (Téli Menedék Fórum) volt. Az ellenzéket ezúttal az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium (Tavaszi Megújulás Szövetsége) és a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium (Jövő Nyárért Egyesülés) alkotta.

Forrás: Bencze-Kovács György, Országgyűlés Hivatala

Az ülésnap első plenáris ülésén a pártok álláspontjaik ismertetésekor hevesen vitáztak, viszont a bizottsági ülések csillapították a hangulatot. Ennek eredményeként a Törvényalkotási Bizottság mind a hat benyújtott módosító javaslatról tárgyalt, és két további módosítással el is fogadta azokat. A záró szavazás eredményeként a pártok 68 igen, 3 nem és 4 tartózkodással fogadták el a törvényjavaslatot, amely így törvényerőre emelkedett.

Forrás: Bencze-Kovács György, Országgyűlés Hivatala

Az ülésnapot egy remek hangulatú sajtótájékoztató zárta, amely keretében a pártok szóvivői megosztották véleményüket a nap eseményeiről, illetve reagáltak a sajtó képviselőinek kérdéseire.

Gratulálunk a résztvevőknek!

Feltöltve - 2017-11-23 17:45:00.
Kategória: HÍREK