Hónap eseménye - január

Körösfői-Kriesch Aladár (1863–1920): A Tordai országgyűlés. A kép középpontjában a szónokló Dávid Ferenc; balra, a trónszékben János Zsigmond; körülötte – többek között – Báthory István és Báthory Kristóf; Dávid Ferenc mellett jobbra Heltai Gáspár; a padsorokban Méliusz Juhász Péter és Bekes Gáspár is látható.

A török hódítás következtében a középkori ország szétszakadásával az egységes magyar törvényhozás intézménye is kettéhasadt, hiszen 1541-ben, Buda török megszállása után a külön fejedelemséget alkotó Erdély területén önálló országgyűlés működött, melynek csak egy kamarája volt. Az erdélyi országgyűlésen a három rendi nemzet (magyarok, székelyek, szászok) küldöttei, az Erdélyhez csatolt magyarországi területek (Partium), az erdélyi szász és magyar kiváltságos mezővárosok követei, az országrész tanácsosai, titkárai, főméltóságai, valamint a fejedelem által meghívott királyi hivatalnokok vettek részt. 1541 után nem volt állandó székhelyük, bár a 17. századtól már többnyire Gyulafehérváron, Kolozsváron vagy Tordán üléseztek. A tordai országgyűléseknek különös jelentőségük volt, Orbán Balázs szerint az erdélyi gyűléseket már a legrégibb időktől fogva – okiratilag bizonyíthatóan első ízben 1288-ban – Tordán és a mellette fekvő Keresztesmezőn tartották: „Kis honunk ez emlék szentesítette Rákosmezején, amely a tőle csak az Aranyos folyó által elkülönített – csak pár száz lépésnyire fekvő – Tordával annyira össze van csatolva az események, a múlt emlékei és a történelem által, hogy a kettőt különválva képzelnünk sem lehet.”

A leghíresebb tordai, és egyben erdélyi országgyűlés 1568. január 6. és 13. között, János Zsigmond fejedelem uralkodása alatt ülésezett, mely törvényes keretek között vallásszabadságot hirdetett a négy bevett vallás (úgynevezett recepta religio) – a katolikus, az evangélikus, a református és az unitárius – követői és terjesztői számára.

„Urunk ő felsége, miképpen ennek előtte való gyűlésibe országával közönséggel az religio dolgáról végezött, azonképpen mostan ez jelen való gyűlésébe azont erősíti, tudniillik hogy mindön helyökön az prédikátorok az evangeliomot prédikálják, hirdessék, ki-ki az ő értelme szerént, és az község, ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kénszerítéssel ne kénszerítse az ű lelke azon meg nem nyugodván; de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő nékie tetszik. Ezért penig senki [...] az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől. [...] és nem engedtetik senkinek, hogy senkit fogsággal avagy helyéből való priválással fenyögessön az tanításért, mert az hit istennek ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás istennek igéje által vagyon.”

A nagy jelentőségű történelmi mozzanattal már számos egyház- és irodalomtörténész foglalkozott, ugyanakkor sokan eltérően vélekedtek, különféleképpen próbálták rekonstruálni az eseményeket. A kutatás jelen állása szerint az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy 1568-ban még nem határozták meg az erdélyi három politikai nemzet mellett évszázadokon keresztül oly fontos jelentőséggel bíró négy bevett vallás intézményét. Ekkor még ugyanis nem léteztek lezárt dogmatika mentén megszervezett egyházi struktúrák. Az evangélikusok (lutheránusok), akik döntően a szászság köréből kerültek ki, a szebeni püspök irányítása alá tartoztak, de még csupán szebeni egyházként emlegették őket. A reformátusok (kálvinisták) és a magyarul unitáriusnak nevezett, antitrinitárius (Szentháromság-tagadó) tanokhoz tartozók pedig egyház-szervezetileg még nem különültek el egymástól, még ha eltérő dogmatikai szabályok szerint is éltek: Erdély összes református és unitárius híve a kolozsvári püspök, a János Zsigmondot is unitárius vallásra térítő Dávid Ferenc alá tartozott, míg az összes partiumi református és unitárius hívő Méliusz Juhász Péter debreceni püspök felügyelete alatt élt. Ráadásul azt is meg kell jegyezni, hogy az 1568-as vallásszabadság a szinte teljes mértékben protestánssá vált fejedelemségben csupán a protestáns felekezetekre vonatkozott, a katolikusokra nem.

A folyamat azonban itt, 1568-ban még nem zárult le, csupán elkezdődött. A következő országgyűlések sorra hozták a különféle vallási kiegészítő törvényeket, mígnem 1595-ben, Gyulafehérváron véglegesen megtörtént a katolikus vallás egyenjogúsítása, és első ízben felsorolták az időközben már szervezetileg is elkülönült négy bevett vallást:

„Az mi a religio dolgát nézi, végeztük országul, hogy az recepta religiok, tudniillik catholika sive romana, lutherana, calvinistica et ariana libere mindenütt megtartassanak.”

A híres tordai országgyűlés esetében ismertetett történészi korrekciók korántsem kisebbítik azt a tényt, hogy Európában, sőt a világon először Erdélyben hoztak vallásszabadságon alapuló törvényt, miközben a kontinens belesüppedt a véres konfliktusokba torkolló vallásüldözések, vallásháborúk korába. Csupán 1648-ban, a vesztfáliai béke emelte be az elismert felekezetek közé a református egyházat, de egy területen továbbra is egyetlen vallás uralmát tartotta megvalósíthatónak, s ha több felekezet élt is együtt, mindenütt volt egy uralkodó egyház közöttük, a többi csupán tolerált, megtűrt maradt. A nyugat-európai egyháztörténészek általánosnak mondható felfogása szerint – megfeledkezve az erdélyi eseményekről – a felekezeti egyenjogúságot először az angol parlament iktatta törvénybe 1653-ban Cromwell nyomására. Ez az egyenjogúság csak a keresztény vallásokra vonatkozott, s közülük is kizárták az unitáriusokat.

Ugyan az erdélyi vallásszabadság is csupán a nyugati kereszténység keretein belül érvényesült, de az ortodox egyház Erdélyben saját püspökeinek irányítása alatt élhette a maga külön egyházi életét. Mégis kimondhatjuk: Erdély a vallási tolerancia terén megelőzte az egész világot. Egyrészt itt már évszázadokon keresztül hagyomány volt a különböző vallású, kultúrájú népek együttélése, másrészt a két nagyhatalom közé szorult kis fejedelemség nem engedhette meg magának, hogy belső ellentétek feszítsék szét. Így megteremtette a négy bevett vallás teljes szabadságán alapuló egyházi berendezkedését, amely folyamat 1568-ban indult el, és 1595-ben zárult le.

Végezetül Benda Kálmán szavaival élve: „Az 1568. évi tordai országgyűlés mérföldkő az eltérő hitbeli meggyőződésűek szabad és egyenrangú együttélésének biztosításában. Az erdélyi fejedelemség példát mutatott toleranciából az akkori Európának, sőt részben a mainak is.”

Feltöltve - 2016-01-06 10:58:00.
Kategória: HÍREK, ESEMÉNYEK