Katedrán és pulpituson

Április 9-13-ig négynapos pedagógus-továbbképzés zajlott az Országház falain belül. A képzési program célja elősegíteni, hogy az állampolgári ismeretek és a parlamentarizmus témakörei előtérbe kerüljenek az iskolai oktatásban.

Forrás: Pető Zsuzsa, Országgyűlés Hivatala

A képzés az Országgyűlési Múzeum A magyar törvényhozás ezer éve című állandó kiállításában kezdődött, ahol a pedagógusok megismerkedhettek a tárlattal és a hozzá kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, majd különleges Országházi túrán vehettek részt. A következő napokban már az épület funkciójára került a hangsúly: a jelenlévők betekintést nyerhettek a magyar országgyűlés működésébe, ellátogattak a stúdióba, ahol a parlamenti közvetítések készülnek, illetve összehasonlító előadást hallhattak más államok országgyűléseiről.

Forrás: Bencze-Kovács György, Országgyűlés Hivatala

A program kiemelt szempontja volt, hogy a részvevők elméleti tudásukat gyakorlati ismertekkel egészítsék ki: a pedagógusoknak lehetőségük nyílt arra, hogy egy szimulált ülésen próbálják ki magukat a képviselők szerepében, vitát folytathassanak egyes kérdésekben. Átfogó képet kaphattak a törvények születéséről és a Törvényalkotási bizottság munkájáról.

Forrás: Pető Zsuzsa, Országgyűlés Hivatala

Köszönjük a résztvevőknek, hogy ellátogattak képzésünkre, szeretettel várunk minden érdeklődőt további rendezvényeinkre is!
Programjainkról bővebben a Pedagógus-továbbképzés oldalunkon tájékozódhatnak.

Feltöltve - 2016-04-13 16:00:00.
Kategória: HÍREK