Már a boltokban a Tisza-kötet!

Éppen 102 évvel ezelőtt, 1914. július 28-án tört ki az első világháború, Gróf Tisza István miniszterelnöksége idején. A közelmúltban megjelent konferenciakötet a kormányfő pályafutását és személyiségét sokoldalúan mutatja be.

Gróf Tisza István a 20. század eleji magyar politikai élet egyik legmeghatározóbb szereplője volt, életútjának vizsgálata elengedhetetlen a korszak eseményeinek megértéséhez. Politikai, közéleti pályafutása során célja mindvégig a magyar érdekek védelme és a stabilitás megteremtése volt. Erős, határozott személyisége, miniszterelnöki és házelnöki tevékenysége azonban már a kortársait is élesen megosztotta, így törvényszerű volt, hogy későbbi megítélése sem lesz egységes.

Az Országház főrendiházi üléstermében 2015. október 30-án megrendezett konferencia célja mindennek megfelelően Tisza István pályájának sokoldalú ismertetése volt. Az előadók bemutatták többek között a személyiségét, viszonyát a parlamentarizmushoz, bel- és külpolitikai elképzeléseit, valamint az utókor Tisza-képének változásait.

A Tisza István, két korszak határán című kötet a konferencián elhangzott előadások szerkesztett változatait tartalmazza két további tanulmánnyal kiegészítve, melyek szerzői közlési sorrendben: ifj. Bertényi Iván, Kozári Monika, Pesti Sándor, Székely Tamás, Szász Zoltán, Maruzsa Zoltán, Szarka László, Tőkéczki László, Klestenitz Tibor, Romsics Ignác, Gyurgyák János és Pók Attila. Szerkesztette: ifj. Bertényi Iván.

A konferencia védnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt, az eseményt Simicskó István honvédelmi miniszter nyitotta meg.

A kötet megvásárolható az Országgyűlési Könyvtárban és a Látogatóközpont ajándékboltjában.

Feltöltve - 2016-07-28 17:00:00.
Kategória: HÍREK

Whoops, looks like something went wrong.