PhD-kör az Országházban

A PhD-kör az Országházban elnevezésű program 2017 novemberében indult útjára azzal a céllal, hogy az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóságán dolgozó, PhD-tanulmányokat folytató vagy azt a jövőben folytatni kívánó munkatársak számára kialakuljon egy olyan kollegiális kör, ahol a résztvevők bemutathatják egymásnak kutatásaikat, és azokról eszmecserét folytathatnak.

A műhelymunkák során különböző témák és tudományterületek (történettudomány, művészettörténet, politológia) kerülnek bemutatásra. Az eddigi találkozók során múzeumpolitika (1945-1963), a női ügyek a magyar Országgyűlésben (1998-2014), valamint a főrendi liberális ellenzék (1825-1848) témakörei kerültek az előadások és a hozzájuk kapcsolódó beszélgetés középpontjába. A program szakmai szempontból igen hasznos, hiszen egymás kutatási eredményeinek megismerésén túl a résztvevők a kutatásaikhoz kapcsolódó kérdéseiket, dilemmáikat is megvitathatják, tapasztalatot cserélhetnek. Jövőbeni tervként szerepel, igény esetén egy-egy tudományterület neves képviselőjének, kutatócsoportjának meghívása is ezekre a találkozókra.

Feltöltve - 2018-10-24 08:00:00.
Kategória: HÍREK