„Saját utamat járom”

210 éve született Gróf Batthyány Lajos, az első felelős magyar kormány miniszterelnöke.

Batthyány Lajos 1807. február 10-én, Pozsonyban látta meg a napvilágot az egyik legtekintélyesebb arisztokrata család sarjaként. Édesapját korán elveszítette, édesanyjával pedig grófi öröksége kapcsán vitába keveredett, amelyből végül győztesen került ki. Tanulmányokat folytatott Bécsben és Zágrábban, katonai szolgálata során pedig Itáliában, Stájerországban és Csehországban is megfordult. 24 évesen kilépett a hadseregből és birtokainak jövedelmeztetésén kezdett munkálkodni, majd a közéletbe is bekapcsolódott. Első jelentős szerepvállalása az 1839–40-es országgyűlésen történt, ahol sikeresen szervezte meg a felsőtáblán a főrendi ellenzéket. Kezdeti ellenszenvén felülemelkedve hamarosan Kossuth közeli munkatársa lett, s a két Lajos már együtt vezényelte le a szabadelvű ellenzék párttá szervezését.

Vajda Zsigmond: Az 1848-as országgyűlés megnyitása (Képviselőházi ülésterem)
(Forrás: Wachsler Tamás)

1848-ban tagja volt az országgyűlés reformköveteléseit Bécsbe vivő küldöttségnek, majd március 17-én V. Ferdinánd őt bízta meg az első felelős magyar kormány megalakításával. A felirat elfogadását követően Batthyány hat nap alatt állította össze kormánya névsorát, amely koalíciós alapon jött létre. Miniszterelnöksége idején jelentős szerepe volt az önálló magyar hadsereg megszervezésében, amely a bécsi udvar szemében az egyik legsúlyosabb vád volt és nagyban hozzájárult kivégzéséhez.

Batthyány Lajos miniszterelnöki bársonyszéke az Országgyűlési Múzeum
A magyar törvényhozás ezer éve című állandó kiállításában
Forrás: Bencze-Kovács György

Batthyány Lajos tiszteletére az Országgyűlési Múzeum 2016. október 6-án emlékülést szervezett, amelynek során az egykori miniszterelnök életútjáról és emlékezetéről hallgathattak meg előadásokat a résztvevők. Az esemény a 2015-ben útjára indult, Az első népképviseleti országgyűlés mártírjai elnevezésű konferenciasorozat keretében került megrendezésre, amelynek kapcsán kötet is jelent meg Az 1848–1849. évi országgyűlés mártírjai címmel.

Feltöltve - 2017-02-10 09:00:00.
Kategória: HÍREK