A Szent Korona 120 éve az Országházban

A 1896. június 8-án, Ferenc József megkoronázásának 29. évfordulóján, a honfoglalás milleniumi ünnepségsorozatának keretében hozták először az Országház falai közé a Szent Koronát.

A kiegyezést követően, 1867. június 8-án koronázták magyar királlyá Ferenc Józsefet. A szokásoktól eltérő módon feleségét, Erzsébetet is ekkor avatták királynévá, mintegy gesztusként, Erzsébet közbenjárásának elismeréseként a kiegyezés létrejöttében. 1896-ban a honfoglalás milleneumának megünneplésével a kiegyezési folyamat elérte csúcspontját, több beruházás befejezését is erre az évre időzítettek.


Az év egyik legfontosabb ceremoniális eseménye a két ház együttes ülése és a Szent Koronának az új Országházban tett látogatása volt. Ahhoz, hogy a Házban valóban megtarthassák az ünnepélyt, Steindl áttervezte a kupolacsarnokot, valamint át kellett ütemeznie az építkezést is.

A június 8-án a Vérmezőről induló hódoló menetben a koronát, illetve a koronázási jelvényeket a törvényhatóságok bandériumai, az országgyűlési képviselők, huszárok és koronaőrök kísérték. Az Országház kupolatermében egy félórás ünnepi ülésen elfogadták az 1896. évi VII. törvénycikket a honalapítás évezredes emlékének törvénybe iktatásáról. Ezt követően a főrendek és a képviselők a koronázási jelvényeket kísérve, az országgyűlés hódolatának az uralkodó iránti kifejezése érdekében a királyi palotához vonultak a Váci úton és a Lánchídon keresztül. Az uralkodói fogadást követően a koronázási jelvényeket darabonként új ládákban helyezték el, melyeket azután elzártak a koronateremben.

A magyar Szent Korona címmel hamarosan brosúra jelenik meg az Országgyűlés Hivatala kiadványainak Nemzet Főtere Füzetek sorozatában.

Feltöltve - 2016-06-08 08:30:00.
Kategória: HÍREK