EÖRSI ISTVÁN

EÖRSI ISTVÁN
(1931–2005) író, költő, újságíró, műfordító

De nem jár jobban az igaz történelmi pillanat által szült indulat sem, ha a költő nincs abban a helyzetben, hogy ki-kilépve belőle kívülről és felülről is alakítsa. A legvégletesebb szenvedély sem nélkülözhet a formálás folyamatában némi objektivitást. Csakhogy éppen az objektivitásra voltam teljességgel képtelen 1956. november 8-án, amikor a szóbanforgó verset remekeltem. Négy nappal korábban hajnalban felébredtem odahaza, baljós sugallatnak engedve bekapcsoltam a Szabad Kossuth Adót, és döbbenten értesültem arról, hogy valóra vált, amit már napok óta károgtak a varjak: a Szovjetunió megtámadta Magyarországot. Magamra kapdostam ruháimat, és elrohantam munkahelyemre, a Parlament legfelső emeletén berendezett Szabad Kossuth Rádió stúdiójába. Az adó ünnepélyes zenét sugárzott, és Nagy Imre kiáltványát, „Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van˝, továbbá Háy Gyula szolidaritásért esengő szózatát a világ értelmiségéhez. Háy is ott volt a feleségével, maga olvasta be több nyelven szövegét. Addig maradtunk ott, amíg be nem lökték az ajtót a szovjet kiskatonák, és hasra vetve magukat ránk nem irányították golyószórójukat. Egy magyarul beszélő személy megparancsolta, hogy gyülekezzünk a téren, a főbejárat előtt. Kilopakodtam a Parlament egyik oldalsó kijáratán. Otthon női üzenet várt, hogy bizonyára le fognak tartóztatni - a telefonáló felajánlotta feleségemnek, hogy ő majd elbújtat. Mielőtt az árulásnak ezen az iszonyatos napján éltem volna ezzel a stílusos ajánlattal, órákon át kószáltam az utcákon, néztem, mint valami pingpongmeccset, az egymásra lövöldözőket. Egy magányos felkelő fegyverrel kínált, megráztam a fejem, mire géppisztolyát lóbálva rám ripakodott, hogy akkor viszont azonnal hordjam el magam. A halállal játszadozva átszaladtam a Damjanich utcán, melyet teljes hosszában lőttek a szovjet géppuskások, de szerencsém volt. Aztán még vagy egy tucatszor volt aznap szerencsém. Se élni, se halni nem volt kedvem.

Eörsi István: Versdokumentumok, magyarázatokkal 1949–1956. – Bp.: Palatinus, 2001.