GERŐ ANDRÁS

GERŐ ANDRÁS
(1952 - ) történész, egyetemi tanár

A saját életemnek akkor vált részévé a tér, amikor 1972-ben, a kötelező katonai szolgálat után elkezdtem az ELTE Bölcsészettudományi Karára járni. A Katona József utcában laktunk, a bölcsészkar pedig a Pesti Barnabás utcában (ma: Piarista köz) volt. A két pont között a legrövidebb közlekedési útvonalat a 2-es villamos jelentette, ami azóta is létezik, és azóta is keresztülszeli a Kossuth teret. Így a tér számomra napi látnivalóvá vált. Ennél azonban fontosabb, hogy a téren, a Parlament épületében volt (és van) az Országgyűlési Könyvtár.

A könyvtár – ahová manapság sokkal macerásabb bejutni, mint a kommunizmus idején – jószerivel második otthonommá vált, és ez így maradt az egyetem elvégzése után is, nagyjából a 80-as évek végéig. A parlamenti könyvtárnak számomra rengeteg előnye volt. Útba esett lakóhelyem és az egyetem között. Jól működött, hiszen a kért könyveket pár perc alatt kihozták. A vizsgaidőszaktól eltekintve nem volt zsúfolt. A ruhatáros hölgy kis privát büfét is üzemeltetett. A könyvtár ráadásul szép volt, és nagyjából minden könyvhöz hozzá lehetett férni, amelyikre szükségem volt. Talán a hely is szerepet játszott abban, hogy kandidátusi disszertációm témájául a Monarchia Magyarországának népképviseletét választottam, hiszen ehhez a témához – speciális gyűjtőköre miatt – leginkább erre a könyvtárra volt szükség.

Egy idő után kiderült: ez a könyvtár több mint könyvtár. Klub, vitafórum, a szabadság kis szigete; Jürgen Habermas kifejezésével élve az okoskodó nyilvánosság színhelye.

Az idejárok között kialakult sajátos összetartozás-érzet barátságok, szerelmek születésének teremtett lehetőséget, s teret engedett egy igencsak toleráns vitakultúrának. A szociális élet a könyvtár előterében folyt. Az olvasóterem adta az ottlét igazolását, az előtér jelentette a szocializációs és szociális értelmet. Felnőttesedő fejjel az ember némi iróniával állapíthatta meg, hogy a Parlament egyik fizikai részén, a hivatalos politika színterein a gondolat szolga, egy másikon, itt a könyvtárban, viszont szabad. Egy abnormális világ normális reakcióját lehetett megélni.

Ezért persze – merthogy a Kossuth tér több szálon is része lett, volt az életemnek – még nem írtam volna róla könyvet.

Az 1980-as évek felé a Corvina Kiadó felkért: írjak a Hősök teréről egy angolul és németül kiadni tervezett, illusztrált könyvet. Akkor még azt hittem, ez csak egy munka, amit tisztességesen el kell végezni. De már közben is, utóbb aztán végképp kiderült: szenvedélyes kapcsolat született. Lényegében innen kezdett datálódni az az intellektuális viszony, ami engem a szimbolikus politikához, az identitáspolitikához mint történettudományi területhez köt. Más is érdekelt és érdekel, de az az irányultság azóta is végigkíséri pályámat.

Tudtam, sok-sok éve tudtam, hogy a „nemzet oltára”, a Hősök tere után nem fogom tudni elkerülni az építő Steindl Imre által az alkotmány templomának nevezett épületnek, a Parlamentnek helyet adó, azt körülvevő tér történetének feldolgozását. Mert míg szimbolikus politikai szempontból a Hősök terének nemzeti esszencialitása van, addig a Kossuth tér lényegi mondandóját a hatalmi politikai jelleg adja, ez Magyarország politikai főtere. Az „oltár” és a „templom” pedig spirituálisán és intellektuálisan összetartozik — még akkor is, ha két különböző helyen vannak, s az én életemben nagyjából 20 év kellett ahhoz, hogy találkozzanak.

A tér és én – sok kisebb-nagyobb kitérő után – végre találkoztunk, a randevúból született meg a könyv 2008-ban.

Személyes történet – In: A múlt elkezdődött / szerk. Gáspár Zsuzsa – [Budapest]: Dunaholding, 2012. – 28-29. o.