HALÁSZ IMRE

HALÁSZ IMRE
(1841–1918) hírlapíró

Lónyay a fővámházat egy kincstári telken, körülbelül ott akarta felépíttetni, ahol most az új országház áll. E hely valóban nagyon alkalmasnak látszott arra a célra, mert a vámolás alá kerülő áruk kilenctized része a nyugati pályaudvaron érkezett, a behozatali kereskedéssel foglalkozó cégek pedig mind a közeli Lipótvárosban székeltek. Lónyay nem tudta, hogy e helyre Andrássy az országházat tervezi, a vámházat pedig az Alduna-sor legvégén akarja építeni, hol a közelben behozatallal foglalkozó cég alig van. A vámház a Lónyay által kiszemelt helyen már javában épült, mikor Andrássy erről tudomást nyert. A dolog vége az lett, hogy a vámház építését be kellett szüntetni.

Halász Imre: Egy letűnt nemzedék. Gróf Lónyay Menyhért I. – Nyugat, 1911. 19. sz.

Merőben barbár felfogás, hogy a kőmíves- és ácsmunkáknak némi ügyességgel összerótt halmaza, kivált ha nagy terjedelmű, már tekintélyes középület. Egy igazi középületnek belül is gazdag művészi tartalommal kell ékeskednie. Csak ha ez is megvan, lehet rá elmondani, hogy kész. Mily messze van attól még a mi drága országházunk is, hogy ezt joggal el lehessen róla mondani. Nem beszélek arról, hogy helyes volt-e éppen gót stilben építeni. De hát megengedjük, kívülről elég szép, hanem belül már nemcsak kényelmetlen, hanem művészi remekekben meglepően szegény is. (Ráadásul annyira kitolták a Duna-partra, hogy csak Budáról lehet főhomlokzatát megtekinteni, onnét pedig a nagy távolság miatt finomságai elmosódnak. Harmincmillió költséggel egy óriási forgalmi akadályt csináltak belőle.)

Halász Imre: Fővárosi ügyek. – Nyugat, 1912. 20. sz.

Húsz éve múlt, hogy megszűnt a mienk lenni s birtokába vette őt a történelem.
Egyéniségének csodás varázsa, mely egész lényéből mint valami delejes áram sugárzott ki, ma már csak ama kevesek emlékezetében él, kik hatását közvetlenül érezték. S e kevesek is egyre kevesebben lesznek, És egyre halványabb lesz a kép is, mely róla e kevesek emlékezetében megmaradt.
Nem így vagyunk azzal az Andrássyval, ki nem csupán azoké; akik közt élt és mozgott: az államférfival, ki a történelemé. Ennek alakja szilárdabb és maradandóbb, mint az az ércszobor ott az országház előtt. Andrássyt, az államférfit ma jobban értjük, mint életében, mert ami akkor politikai gondolat volt az ő agyvelejében, az ma mint tárgyiasodott eredmény áll szemeink előtt. Hol egykor homály volt, ott ma világosság van. Hány aktából, vagy levelezésből, mely egykor el volt rejtve a hivatalos titkok mélyében, lett azóta történeti dokumentum. Töredékesen és hiányosan ismert s néha félreértett törekvések és tervezetek mint befejezett tények állanak a mai nemzedék előtt.
Ami egyéni varázslat volt, az a távolság növekedésével eltűnik, de az államférfi életpályája és alakja tisztábban kivehető és imponálóbb ma, mint aminőnek kortársai látták.

Halász Imre: Egy letűnt nemzedék. Gróf Andrássy Gyula. – Nyugat, 1910. 19. sz.