MIKSZÁTH KÁLMÁN

MIKSZÁTH KÁLMÁN
(1847–1910) író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő

Budapest szobrai ismét megszaporodtak, mégpedig egy lovasszoborral. Európa más nagyvárosaiban ezek a legérdekesebb látványosságok. Nem csoda, ha a mi közönségünk szintén lovasszobrokra vágyik. S hogy e tekintetben kielégíttessék, egy a parlamentben, az íróasztalnál és a diplomácia parkettjén imponáló pályának fényes, sőt varázslatos ragyogású alakját kellett úgyszólván ráerőszakolni a lóra.
(…)
Hogy lovasszobraink is legyenek, igazi lovasszobraink, ahhoz nem elég a szoborbizottságok szavazattöbbséggel való döntései; ahhoz más út vezet...

De ez mind csak zárjelben legyen mondva, mert akár lóháton, akár gyalog van megörökítve gróf Andrássy Gyula, mindenképp alkalmas arra, hogy a magyar ember szíve kevély érzésekben mártódjék meg láttára. Andrássy Gyulák ritkán születnek és nem minden népeknél.

Méltán lélekemelő volt vele foglalkozni, úgyszólván vele élni egy napig. Hiszen egyéb napokon is minden lépten eszünkbe juttatja őt nem egy dolog, mely általa létesült. Hiszen él a történelemben - de a történelem nem mindig van azon a lapon kinyitva, ahol ő szerepel. (…)

Mikszáth Kálmán: Andrássy szobra - In: Vasárnapi Újság, 1906. deczember 9.

(…)
Az az országgyűlési ülésszak, amely előtt most állunk, már bizonyára nem hoz fölszínre Tisza Kálmánnak egyetlen, a haza körül szerzett érdemét sem. Hahogy érdeme nem lesz az előterjesztendőnek jelzett törvényjavaslat egy új országház építéséről. Ez is csak valami, amivel dicsekedni lehet. Ha bőviben volnánk a pénznek, ha dolgaink olyan jól folynának, mint amily rosszul folynak, ha a jövő évi mérlegben a 25 millió forint deficit helyett ugyanannyi fölösleg mutatkoznék, ha adóemelés helyébe adóleszállítást proponálna a kormány, akkor persze könnyű lenne az ország dolgai felől tanácskozó honatyáknak fényes, új palotát emelni. A mai viszonyok közt azonban ez is érdem számba mehet, és az utókor csodálkozva olvashatja majd le a pompás palota homlokzatáról, hogy ezt Tisza Kálmán gróf építtette abban az esztendőben, melyikben [!] a magyar nemzet erejét egészen a végletekig megfeszítő adófizetésen fölül minden 365 napban vagy 30-40 millió forint új adósságot róttak a nyakunkba.

Félő, hogy nagyon fölsülünk ezzel az új palotával, ha a mai gazdálkodás tovább folyik. Félő, hogy az emelendő országház csarnokaiban már nem marad mit elgazdálkodniok a nagykeresztes vitézeknek. Főképp ha eleve kimerítenek minden képzelhető forrást és címet, melyen még idáig adót nem harácsoltak be. (…)

Mikszáth Kálmán: Szeged, október 29. (1880) - In: Cikkek és karcolatok I. – http://mek.oszk.hu/00900/00900/html/30.htm

- Nézzék csak, nézzék csak... Ott messze egy tornyon egy müezzin.
- Dehogy... Az egy vasból való páncélos vitéz az új országház tornyán.
Befordult a vonat a palatinuskertnél, az összekötőhídon, Pest felé. No most, no most! mindjárt összeroppan az a filigrán híd.
Istvánffy Pál behunyta a szemeit, de a nap verőfényétől ametiszt színekben csillámló víz, a sebes rohanásban keresztül-kasul metélve a híd szaladó rácsozata által, átcikázott vakítóan még a becsukott szemhéjakon keresztül is.
A szigetvári vitézek keresztet vetettek magukra. Megkóstolták már egyszer a halált és mégse kellett nekik. Vagy hogy éppen azért.
De nem történt semmi baj. Nem is asszonyanya szülhette azt, aki ilyet épít.

Mikszáth Kálmán: Új Zrínyiász. – III. A híres szalmaláng. – Bp.: Légrády, 1924.

Ez már igazán »új ház« lesz - nem a szó eddigi értelmében, hogy a régi mamelukokat megfejelték három éves mandátumokkal s lőn az ő nevük »új képviselőház«. De az »új képviselőházunk« tulajdonképpen napról napra kopottabb lett.
Végre határozatba ment, hogy a törvényhozó testület kiköltözködik a híres Sándor utcából, az ideiglenes országházból a véglegesbe.
Éspedig a Lipót me... akarom mondani a Tömő térre a Dunaparton.

Úgyis annyi a pénzünk, hogy nem tudjuk hova tenni. Építettünk már mindent, minisztériumokat, vámházat, Margithídat, indóházakat, postaházat, várkertet, sugárutat, operaházat, nemzeti színházat... mindent építettünk. A kormány már aggódott, hogy semmi építeni valója sem maradt... mikor végre az az ötlete támadt, hogy ejnye építsünk mégis valamit... a Sándor utcai ház úgyis ideiglenes és mert ideiglenes, hát nem végleges... Építsünk végleges palotát,... mert úgy sincs pénzünk.
Ha valami idegen okoskodó fő vetődnék Budapestre s meghallaná mi mindent építettek a legközelebbi kormányaink, felkiálthatna csodálkozásában: - Vajon hol lakhattak eddig ezek a szegény magyarok?

Építünk, mert nincsen pénzünk, s egy fedél alá építünk a méltóságos főrendekkel, mert úgysem férünk össze.
Lesz most már minden. A jegyzőknek nem is kell már felhúzni az atillát, a folyosón át elmehetnek az »üzenettel« akár egy ingben.
A büféhez még egy mellékterem lesz. Ha valamelyik képviselő feje megnehezül az italoktól vagy egyébtül - tudjon - szobára menni, hazafias mámorát kialudni.
A minisztereknek külön szobáik lesznek: eddig csak székek urai voltak, most már »szobaurak« lesznek. A legújabb keletű »hónapos szobák«. Monumentális és óriás épületnek van tervezve az új parlamenti épület. Tömérdek kisebb-nagyobb terem és helyiség, fülke fog benne váltakozni. Díszterem, nagyterem, osztálytermek, delegácionális terem, háznagyi, elnöki, cselédségi, könyvtár, levéltártermek s a jó isten tudná elsorolni. Olyan lesz az, mint a kacsalábon forgó kastély, vagy hogy még jobb hasonlattal éljünk, mint a magyar törvénytár: aki abban el fog tudni igazodni, annak aztán már csak bliktri lesz a Vasváry Kovács útvesztője.
Különben nagy a gyanúnk, hogy az egész végleges parlamenti palota csupán azért épül, hogy egy új, négyezer forinttal dotált állást lehessen szervezni t. i. országházi főkalauzt.
...Mondják, hogy e napokban megint egy Móricz gyerek született valahol.

Ma az összes lapok körülményesen közlik a leendő ház külső ábrázatjának leírását akként, amint az óhajtatik, s valamint azt is, milyen helyek, milyen szobák lesznek s mennyi parádé fejtetik ki?
Azt azonban egyik lap sem írja meg, hogy mindez menynyibe fog kerülni?
Eh bien! Hisz az úgyis mellékes.

A napilapoknak húsz helyet tartanak fenn a karzaton.
Rólunk tehát még mindig fölteszik a szaporodást. A büfét azonban csak száz személyre rendezik be.
Számítanak, rá hogy Kármán Lajos soha többé nem fog beszélni.

Olvassuk, hányjuk-vetjük az építendő helyiségek lajstromát, s látjuk, azaz hogy sehol sem látjuk a parlamenti börtönt, ahova Németh Berciéket be lehessen csukatni.
No, ez csoda! Vagy talán nem volt ott a tervkészítésnél Tisza Kálmán!
De amint megolvassuk a legvégin, hogy lesz ám parlamenti pince is - egyszerre szétfoszlik kombinációnk.
...Mégiscsak Tisza csinálta ezt a tervet!

Mikszáth Kálmán: Az új ház. – In.: Országgyűlési karcolatok. – Bp.: Szépirod. Kvk., 1976.

Az új Tömő téri gót palota, melyről azt híresztelik azok, akik megszavazták, hogy a legszebb épülete lesz a fővárosnak, csak tíz év múlva épül fel, ha ugyan közbe nem jönnek holmi bazilikai fátumok.
Egy évtized parlamenti története tehát még a Sándor utcai országházban játszódik le, melyhez két évtized emlékei tapadnak, s melyet már megszoktak a honatyák, kiknek nehéz érzés lesz onnan elhurcolkodni.
Mert a megszokás sehol sem olyan nagy úr, mint a mi keleti fajunknál. Ott van rá érdekes esetnek az Urbanovszkyé, aki a fúzió alkalmával, mikor arról volt szó, hogy klubhelyiséget változtat a két fuzionáló párt, s a régit esetleg egy harmadik párt bérli ki, nagy aggodalmakat állott ki, míg végre sok lelki tusa után abban állapodott meg:

- Én nem mozdulok egy tapodtat sem. Ahhoz a párthoz állok, amelyik ide jön.

Jellemző vonás nálunk e makacs ragaszkodás a régihez. (Ebből magyarázható meg, mért törik magukat, még ebbe a régi házba olyanok, kiknek nem ártana bevárni az újat, míg fölépül).

Mikszáth Kálmán: A színhely. – In.: A Tisztelt Ház. – Bp.: Singer és Wolfner, 1886.