PERNECZKY GÉZA

PERNECZKY GÉZA
(1930-) művészettörténész, képzőművész, műkritikus

Mikor Makart, a bécsi udvar hivatalos festője 1884-ben meghalt, Munkácsyra szállt a kitüntető megbízatás, hogy a bécsi Művészettörténeti Múzeum mennyezetpannóját megfesse. (...)

A bécsi pannó után a magyar közvélemény is nagy vásznat követelt Munkácsytól, lehetőleg a legnagyobb méreteket, ami lehetséges, és a vadonatúj Parlament épületébe, ha már Munkácsy egyáltalán vállalja. Munkácsy érezte, hogy Magyarországon csak történeti képpel arathat sikert. Így született meg a Honfoglalás című kompozíció terve. Munkácsy megkapta az akkor Budapesten kiállított keleti tárgyú Verescsagin-képek fényképeit, s a honfoglalók ruházatának, fegyvereinek kérdésében pedig a Magyar Tudományos Akadémia Történeti Bizottságának segítségét. 1891-ben magyarországi körutazást tett egy fényképész társaságában, aki a kompozícióhoz összeválogatott magyar, szláv, török és román karakterű parasztfejekről fotókat készített. A festmény főszereplőjéhez, Árpád vezér alakjához egyik rokonát választotta modellül, aki családfáját állítólag egészen a honfoglalókig vezette vissza. Munkácsy, míg a képpel a lehető legteljesebb jóhiszeműséggel foglalkozott, nem is sejtette, hogy a magyarok előtt hódoló nemzetiségek megfestésével milyen politikai kereszttűzbe fog kerülni. 1893-ban, a Szalon kiállításán mutatta be Munkácsy a kész képet, s ekkor robbantak a petárdák, Rákosi Jenő a Budapesti Hírlapban lelkesült hangon írt a festmény eszmei középpontjában álló Árpádról: "... erővel párosult bölcsesség ül a vezér arcán. Követeket fogad, békés hódítást végez, bajtársakat keres a csatlakozókban. Fenséges komolyság ül szép, nemes, magyaros vonásain. ... egy ország nemcsak a kard erejével, hanem a lélek és a szellem felsőbbségével alapítódik sikeresen: ez történeti, a honalapításnak a gondolata szózatosan beszél hozzánk e képről. Ránk, magyarokra nézve ez a kép lesz a millénium szemefénye..." A párizsi kritika viszont a hajlongó szlávokat festő Munkácsyt sovinizmussal vádolta, s mikor észrevették, hogy Munkácsy ezen a történelmi pannón a plein-air festés bátortalan hatásával is kísérletezik, a mű sorsa megpecsételődött: kinevették. Munkácsy kétségbeesve határozta el, hogy a képet átfesti, legalább is ami a plein-air árnyalatokat illeti, s újra kiállítja Párizsban.

Visszatérve sötétebb koloritjához, a munkácsys színekhez, a Georges Petit Galériában mutatta be újra a festményt. Borús idő volt, s Munkácsy egy utolsó, kétségbeesett ötlettel kiverette a tetővilágítás tejüvegjeit, hogy a fény szabadabban érhesse a képet. Megtapsolták. Így indult Budapestre a tizenhárom méter hosszú vászon, ahol azonban újra politikai viták középpontjába került, s végül nem akasztották fel eredetileg kijelölt helyére, a főrendiház üléstermének falára sem, hanem egy kisebb terembe került, ahol csak pár méterről lehetett látni.

Perneczky Géza: Munkácsy - Budapest: Corvina Kiadó, 1970 - 39-40. o.