PETRI GYÖRGY

PETRI GYÖRGY
(1943–2000) költő, műfordító, újságíró

– PGY: Október 23-án délután voltunk iskolában, és amikor jöttem ki a Medve utcából, láttam, hogy nagy tömeg van a Bem rakparton, amit akkoriban még magamban Mónus Illés rakpartnak neveztem, mert eredetileg, mármint a háború után, úgy hívták egy darabig, aztán amikor a szociáldemokratákat beolvasztották, illetve felszámolták, akkor lett Bem rakpart. Engem ez nagyon meglepetésszerűen ért, ami arra mutat, hogy a politikai érzékenységem vagy érdeklődésem – egy gyereknél nyilván természetes módon – igencsak hullámzó lehetett, mert a Petőfi-körből nem sokat érzékeltem. Valószínűleg tudtam, hogy létezik, de semmilyen maradandó emlékem nincs arról, hogy a Petőfi-kör fontos dolog lenne. A tüntetésre egyszerűen kíváncsiságból mentem. Kíváncsi voltam, mi ez a nagy sokadalom, hisz nincs semmilyen állami ünnep, úgyhogy az iskolából azonmód kimentem a rakpartra. Akkor még a Bem-szobor felé ment a tömeg. Na most az események résztvevői általában elég keveset látnak az eseményből. Emlékezetem szerint Veres Péter beszélt a szobornál, és Bessenyei szavalt. Hogy mit beszélt Veres Péter, és mit szavalt Bessenyei, ezt nem tudnám megmondani, mert nagyon rossz volt a tér behangosítása, azonkívül én akkor a végén voltam a tömegnek. Amikor megfordult a tömeg, akkor én az elejére kerültem értelemszerűen. Akkor vonultunk a Kossuth térre a Parlament elé, részben a Kossuth hídon, részben a Lánchídon át. Én a Kossuth hídon mentem. Elég széles sorokban mentünk, műegyetemisták voltak az első sorokban, és ők többször szóltak is, hogy menjek hátrább, ne vonuljak ott az élen, de én csak mentem. Aztán arra emlékszem, hogy ahogy átértünk a Kossuth híd pesti hídfőjéhez, akkor egy teherautóról táblákat, transzparenseket osztogattak, én is szereztem magamnak egyet, azon az „Éljen a lengyel–magyar barátság!” felirat szerepelt. Én a térnek a Kossuth híd felőli oldalán voltam, tehát viszonylag közel ahhoz az ablakhoz, ahonnan Nagy Imre beszélt. Na most ez egy elég hosszú álldogálás volt, mert – ezt később tudtam meg – ment a hosszú telefonálás, meg érte kellett kocsival menni. Itt ment az ilyen várakozások alatt természetes éneklés meg unatkozás, meg voltak jelszavak már. A Gerő-beszédet rádióból lehetett hallani az utcán lévőknek is, mert az emberek kitették a rádiókat az ablakokba, hogy a tüntetők is hallják.

– PM: Egyedül mentél, vagy volt veled osztálytársad?

– PGY: Egyedül mentem. Mint később kiderült, más osztálytársaim meg iskolatársaim is ott voltak a tömegben, de én egyedül voltam. Furcsa hamisításai vannak az emlékezetnek. Évekig úgy emlékeztem, hogy Gerő használta a fasiszta jelzőt a tüntető tömegre, de aztán egyszer, ha jól tudom, Amerikában visszahallgattam kazettáról a Gerő-beszédet, nem használta. Az „ellenforradalmi” szót használta, és a „csőcselék” szót. A fasisztát nem. A másik ilyen furcsa emlékezettévesztés, hogy én mindvégig úgy emlékeztem, hogy Nagy Imre egy kis franciaerkélyről beszélt. Valóban van egy ilyen erkély azon a fronton. Olyannyira így emlékeztem, hogy Sacinak még meg is mutattam. Aztán később Göncz Árpitól vagy Eörsitől tudtam meg, hogy Nagy Imre nem egy erkélyről beszélt, hanem egy ablakban állt, és ketten fogták hátulról, hogy ki ne essen. Nyilvánvalóan annyira elképzelhetetlen volt számomra, hogy egy államférfi egy ablakban áll, hogy automatikusan úgy tekintettem, hogy egy erkélyen van. Elég nagy tömeg volt előttem, úgyhogy látni Nagy Imrét csak villanásokra láttam, szóval ez a cvikkeres öregemberkép akkori élmény. Magából a beszédből arra a sokak által leírt indító epizódra emlékszem, a megszólításra, hogy „Kedves elvtársak”, amire a tömeg egyértelműen felzúgott, hogy nem vagyunk elvtársak. És akkor az új megszólítás az volt, hogy „magyar barátaim”. Ez különös módon akkor valamilyen, nehéz megmondani, milyen ellenérzést, aggodalmat keltett bennem. Úgy éreztem, hogy egy politikusnak meg kell találnia a hangot. Szóval valamilyen módon aggasztónak találtam, hogy… Például nem tudom, mennyire volt tájékozva a jelszavakról. Amikre én emlékszem, már a Parlament felé volt a „Ruszkik, haza!” és az, hogy „Vörös zászlót levenni, magyar zászlót kitenni!”, és akkor már kezdték kivágni a közepét a zászlónak. A Kossuth téri jelszavakból egyre emlékszem, azt nagyon sokszor mondták, illetve volt a „Lengyel–magyar barátság!”, ez volt ugye a tüntetés apropója vagy alibije inkább, de hát a lengyel–magyar barátság is ebben az összefüggésben egyértelműen a pozñani lázadással való szolidaritási akció volt. A Kossuth téren arra a jelszóra emlékszem, ez volt a legügyesebben megírt jelszó – furcsa, hogy a későbbi 56-os irodalomban sehol nem idézik ezt a jelszót, ez úgy szólt, hogy „Ne csináljunk mindent késve, Nagy Imrét a vezetésbe!” Ez volt a legdirektebb politikai jelszó, mert ez kijelölte a vezért. Pardon, még arra emlékszem, hogy 22-én a postaládában találtunk egy, illetve nem volt még postaláda, hanem be volt dobva a levélrésen a műegyetemistáknak egy nagygyűlési felszólítása, amit szintén 23-ra terveztek. Nem tudom, miért volt hozzánk bedobva, valószínűleg véletlenszerűen. Ez ilyen stencilezett, félbevágott géppapír nagyságú papír volt, a műszaki egyetemi ifjúság követelései, és hogy 23-án délután háromkor gyűlést tartanak a Műegyetemen. Úgy tudom, hogy ez a gyűlés végül elmaradt, mert tudod, hogy a tüntetést először nem engedélyezték, aztán valamikor délután kettőkor mégis engedélyezték, és így ez a nagygyűlés elvesztette aktualitását.

– PM: De a Bem-szoborhoz a Műegyetemtől vonultak, ezt most tudtam meg, az október 23-i megemlékezés alkalmából.

– PGY: Az világos, hogy a Műegyetem felől vonult a tömeg, de aztán egyidejűleg vagy valamivel később elindult egy tömeg a Bem tér felé a Margit hídon át is. Arra emlékszem – a Bem rakpartról rá lehetett látni a Margit hídra –, hogy sűrű tömeg volt a hídon. Én addig tartottam ki a Kossuth téren, amíg ki nem adták a jelszót, hogy megyünk a rádióhoz, ahol be akarták olvasni az ifjúság követeléseit. Oda már nem követtem a tüntetést, mert akkor lehetett már olyan fél kilenc, kilenc óra, és eszembe jutott, hogy az anyám nyilván borzasztó ideges. Az is volt. Ezért hazamentem. Úgyhogy a rádiónál történtekről közvetlen ismerősöktől annyit tudtam meg, hogy egy Romhányi Laci nevű osztálytársam – fura egzisztencia, később ipari tanuló volt, és festő akart lenni, most kazánfűtésből tengeti az életét, egy ilyen önsorsrontó fickó –, ő ott volt a rádiónál, és ő mesélte, hogy olyan heves tűzharc volt, hogy ő a maga részéről belebújt egy szemétládába, egy ilyen nagy faládába, magára húzta a tetejét, és onnan kukucskált időnként ki, és megvárta, amíg nagyjából elcsendesedtek a harcok, és akkor ő is hazament. Ő is Budán lakott. Másnap reggel beolvasták ezt a közleményt a rádióban – normális időben felkeltem, hogy iskolába kell menni, és akkor beolvastak egy közleményt, ami kb. olyasmit tartalmazott – akkor már szerepelt a fasiszta szó is –, hogy szórványos csoportok véres provokációkkal zavarják a közrendet, nem emlékszem a pontos szövegre, a lényeg az volt, hogy az iskolák zárva maradnak. Valószínűleg a forradalmi lelkesedésen túl ez is nagymértékben növelte a forradalom iránti rokonszenvemet. Azért azt hiszem, volt egy infantilis rétege is a vonzódásomnak, hogy tudniillik most végre minden másképp van. (…)

Petri György: „…hogy milyen egy háború” - Pap Mária interjúja Petri Györggyel (részlet) - Holmi, 2009. október

Személytelen voltál, mint a többi zakós-
szemüveges vezér, nem volt érces
a hangod, mert nem tudtad, hogy mit is mondjál

hirtelenjében a sok egybegyűltnek. Épp a hírtelenje
volt szokatlan számodra. Csalódottan
hallgattalak, cvikkeres öregember,
még nem tudtam

a betonudvart, ahol az ügyész
az ítéletet, bizonyára, elhadarta,
sem a kötél durva horzsolását, a végső szégyent.

Ki mondja meg, mi lett volna mondható
arról az erkélyről. Elgéppuskázott lehetőségek
vissza nem térnek. Börtön, halál
nem köszörüli ki a pillanat élit,

ha kicsorbult. De emlékeznünk szabad
a vonakodó, sértett, tétova férfira,
akibe mégis
fölszivároghatott
düh, káprázat, országos vakremény,

mikor arra ébredt
a város: lövik szét.

Petri György: Nagy Imréről (1982). – In.: Beszélő, 1983. október