SIMONFFY ANDRÁS

SIMONFFY ANDRÁS
(1941–1995) író

Oda néztem, amerre húzott, a Parlament belső fala felé, ahol az emberek rohantak végig egy védett sarok felé. Rohantak, de a sarkot nem sokan érték el. És most mi is rohanni fogunk, oldalunkban a falon pattogó golyókkal. Apa máris nekilendült, én utána, lesz, ami lesz. Futás, visszahátrálás, de mégis, mindig egyre tovább, a sima fal nem nyújt fedezéket. Na most! Nekilódultunk egy ballonkabátos emberrel együtt, a sarok közeledett. .. A ballonkabátos az orrom előtt megtántorodott és aztán elesett. Leterített engem is. Valahogy lehengergettem magamról, hasra fordultam. Mellettem vérző emberek, csendesen elnyúlva. Talán még élnek közülük néhányan. Az én vajszínű kabátom már merő szutykos vér. De már csak pár méter. A hátam mögött, fölött golyók sisteregnek, csapkodják a falat, malter vagy kőpor hull a nyakamba. Kúszom. Már csak pár méter.
Apa eszembe sem jut. Azt mondták később, hogy van egy pillanat, amikor már egészen egyedül van az ember. Más nem érdekli. Kifulladva húzom be magam a sarokba. Apa odakúszik mellém, ott van, nem lett semmi baja. Visszanézek, a fal menti járdán vérében fekszik a ballonkabátos. Mi megmenekültünk. Egyelő-re.(...)
Mintha összevissza lőnének. Lehet, hogy mégis a mozgó célpontokra vadásznak? Aki már nem mozdul, az nem érdekes?
Rajtunk kívül még vagy húszan hasalnak itt. Egy nő imát mormol, hallom. A többiek fejüket fúrják be ruháik, karjaik közé. Én a szögletben fekszem, s egyre inkább érzem lehetetlen pózban. Az épület falának támasztom forró homlokom. Ez hát itt az ország háza, a homlokomon. Lent a földön, az aszfalt és az épület résében valami pirinyó bogár mászik. Mit neki lövöldözés!

Simonffy András: Rozsda ősz. – Bp.: Magvető, 1990.