TÓTH TIBOR

TÓTH TIBOR
1953-2003 között a Miniszterelnöki Hivatal munkatársa

Nagy volt a mozgolódás a XVII-es kapu fölött a félemeleten, a 101-108-as szobákban, mivel október 24-től november 4-ig itt működött a Kossuth rádió stúdiója. A stúdiót október 24-én szerelték fel a XVII-es kapu bejáratánál nyíló valamikori lakás előszobájában. Ez a hely azonban több okból is alkalmatlannak bizonyult, ami miatt később a fent említett félemeleti szobákat javasoltuk a stúdió áthelyezésére. A rádió úgy működött, hogy a XVII-es kapunál, az alsó rakparton egy gépkocsira szerelt parabolaantenna sugározta a műsort a lakihegyi adóhoz.

A Kossuth rádió országházi stúdiójával kapcsolatban említést érdemel Mindszenty bíboros országházi látogatása, illetve a Házban eltöltött egy éjszakája. Mint ismeretes, a fogvatartottat börtönéből november 3-án szabadították ki, és kísérete behozta őt az Országházba a délutáni beszédének közvetítésére. Érkezésekor a félemelet 103-as szobába fogadták, ahol az ideiglenes stúdió volt kialakítva. A beszéd elhangzása után - november 3-a lévén már erősen szürkült - a bíboros kérte, hogy éjjelre maradhasson az Országházba és majd reggel továbbutazik a szállására.
Intézkedés történt, hogy a gondnokság a félemelet 105-ös szobát rendezze be hálószobának. Ez meg is történt így a bíboros úr nyugovóra térhetett. November 4-én vasárnap hajnalban azonban ágyúdörejre ébredt, majd informálták a helyzetről, és úgy döntött, hogy elhagyja az Országházat. Nagy Imréék nem vitték magukkal a jugoszláv követségre, így aztán eszébe juthatott, hogy közel az amerikai követség, oda szeretne eljutni. A „hálószobájából" a XI-es kapuhoz kisérték és ott várta míg az ágyúdörej elcsendesedik. Néhány perc múlva azonban megérkeztek a szovjet kiskatonák, akik parancsba kapták az Országházban lévő személyek eltávolítását, kivéve Dobi Istvánt az Elnöki Tanács elnökét és Rónai Sándort, az Országgyűlés elnökét. A civilben lévő bíboros úrról nem tudhatták a katonák, hogy kicsoda, ezért kitessékelték őt is a Házból. Kénytelen volt aztán ágyúdörej közepette átsétálni és menedéket kérni az amerikai követségen. Ez a menedék aztán hosszúra sikerült, de ennek története már ismert.

Tóth Tibor: 50 év a Miniszterelnökség szolgálatában 1953-2003.: Tóth Tibor emlékezései .- Bp., 2005.