RENDEZVÉNYEK







Párhuzamos nemzetépítés - konfliktusos együttélés

Párhuzamos nemzetépítés - konfliktusos együttélés című konferencia kerül megrendezésre 2016. november 18-án, az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága szervezésében. A konferencia a soknemzetiségű birodalmak és nemzetállamok 1848-1938 közötti időszakát veszi górcső alá a közép-európai térségben.

A Történettudományi konferenciák az Országházban című rendezvénysorozat negyedik éve kerül megrendezésre. Idén először nemzetközi konferenciát szervezünk, amely során a magyar történészek mellett a szomszédos országokból, valamint Nyugat-Európából érkeznek előadók.

A rendezvény két nyitóelőadással kezdődik, majd ezt követően felkért moderátorok aktív irányítása mellett, szinkrontolmácsok segítségével kerekasztal-beszélgetésekre kerül sor. A szakértők megvizsgálják a közös múlt nemzeti és történelmi megközelítéseit, találkozási pontjait, továbbá ellentéteit és vitáit.

Az első panelben a reformkori nyelvkérdéstől az 1848-as „népek tavaszáig”, a másodikban az 1867-es kiegyezéstől az első világháborúban kiéleződő nemzeti konfliktusokig, a harmadikban pedig a vízválasztó párizsi békekonferenciától a második világháború kirobbanásig terjed a kerekasztal résztvevőinek prezentációja és vitája.

A pontos program ide kattintva érhető el.

A regisztráció a rendezvényre lezárult. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a rendezvényre csak az előzetesen regisztrált vendégeket tudjuk beengedni.