TÉR-IDŐ







AZ ÁLLANDÓ ORSZÁGHÁZ ÉPÍTÉSÉRŐL SZÓLÓ 1880. ÉVI LVIII. TÖRVÉNYCIKK SZENTESÍTÉSE


Az 1867-es kiegyezést követően egyre sürgetőbbé vált egy új, végleges Országház építésének kérdése. Az 1866-ban átadott, Ybl Miklós által tervezett Sándor utcai Országházat eleve csak ideiglenes megoldásnak tekintették, ráadásul hamar kiderült szűkössége, valamint egyre nagyobb gondot jelentett az épület karbantartása is.

Tisza Kálmán miniszterelnök 1880. november 6-án, a 794. irományszámon nyújtott be egy törvényjavaslatot az állandó országház építéséről. Az indokolás szerint az új épületnek „arányaira és alakjára nézve emlékszerűnek kell lennie”. A lehetséges helyszínek közül a Fővárosi Közmunkák Tanácsának javaslatára a Tömő teret választották ki, amely „egészen szabadon áll, 4 elég nyugalmas utcza által van határolva, szabad kilátással bír a Dunára s azonkívül egyik oldalán park fog elterülni, mely szintén üdülést és friss levegőt fog szolgáltatni. Így tehát ezen telek úgy kényelmi és egészségi tekintetben, mint a nyugodtabb munkálkodhatás szempontjából, minden igénynek megfelel”, szemben a többi, belvárosi helyszínnel. Ráadásul, „más államok fővárosaiban is a törvényhozó testületek számára szánt épületeket a folyók mellé igyekeztek elhelyezni, mint Londonban, Parisban stb.” Külön kiemelendő, hogy a téren lévő telkek állami tulajdonbon voltak, s értékük is a legalacsonyabb volt. Az érvek között szerepelt, hogy a tér környéke meglehetősen elhagyatott; de mire az országház elkészül, a „mostan elhagyott puszta telkeken díszes házsorok fognának emelkedni; annyival is inkább, a mennyiben ez esetben ezen vidékre egy-két kormányhivatalt is el lehetne helyezni”. Az államnak pedig közvetett előnye is származhatna az építkezésből, mivel a Rudolf rakpart és a Margit híd közti telkeket, melyek részben az állam tulajdonát képezték, gyorsabban és előnyösebb feltételek mellett lehetne értékesíteni. A parlamenti vita nem volt túl heves, az ellenzék részéről csak Thaly Kálmán hozott fel érveket. Szerinte az akkori gazdasági helyzet nem teszi lehetővé egy ilyen monumentális épület építését. Új, belvárosi helyszínt is ajánlott a Vámház körútnál, amelynél a Sándor utcai országház közelsége miatt a „képviselők mostani lakóhelyeiken megmaradhatnának, – miután lakásaik jelenleg többnyire a mostani országház közelében vannak – és nem lennének kénytelenek egy puszta városrészbe költözködni, bevárván azt, hogy ott évek hosszú során át utczák épüljenek”. Ellenezte a Duna-parti helyszínt azért is, mivel a vizenyős területen kötelező betonozás rendkívül megdrágítja az építkezést. A miniszterelnökkel folytatott vitájában – nem túl komolyan – azt is felvetette, hogy „nagyobb tér van a Rákoson, őseink is ott gyülekeztek, kövessük őseink példáját. Aztán, a Rákoson még olcsóbban is lehet országházat építeni, mert ott nagy kiterjedésű s csekély értékű terek vannak ; a lóvonatú vasút kiszállítja oda a képviselőket és ott a sík téren még inposansabb lehet az országház, a mennyiben minden oldalról szabad lenne s park közepébe helyeztethetnék; még hozzá hívek maradnánk őseink szokásához, a kik a Rákoson tartották az országgyűlést, úgy, hogy a németek, akkor a magyar országgyűlést egyenesen „Rakusch”-nak nevezték.

Végül az Országgyűlés az LVIII. törvénycikkben elrendelte az „országgyűlés mindkét házát befogadó állandó országháznak a főváros ötödik kerületében levő Tömő-téren” való felállítását. Az uralkodó a törvényt 1880. december 14-én Gödöllőn szentesítette, végrehajtásával pedig a miniszterelnököt bízták meg.